A testmozgás, sportolás, a fizikai terheléssel járó kihívások mindig is fontos szerepet töltöttek be az ember életében – mind az önfejlesztés lehetőségének, mind a játék, a szórakozás tekintetében. Az évezredek során számtalan sportág született, melyek közül például a futballnak a kezdetek óta a mai napig töretlen a sikere.
A világszerte óriási népszerűségnek örvendő sportok mellett azonban rengeteg olyan versenysport is létezik, amelyeket csak egy-egy nemzet vagy annál kisebb közösségek körében elterjedt. Ilyen például Afganisztán kecskehúzó nemzeti sportja, a buzkashi, vagy a japánok 1989-ben született hógolyós harcversenye, a yukigassen, amit ma már a skandináv országokban, Oroszországban, Ausztráliában és Kanadában is előszeretettel játszanak.
És a vízihoki megvan? Hát a lábujjszkander? Utóbbit akár az őrült/furcsa sportok kategóriájába is besorolhatnánk. Az emberi fantáziának és kreativitásnak köszönhetően ma is folyamatosan születnek újabb és újabb sportjátékok, olykor kettő vagy több, már létező sportág keresztezéséből. Ezekből hoztunk most néhány példát.
Sakkboksz
Nem is állhatna távolabb eg
ymástól a sakk és az ökölvívás a versenysportok spektrumán, egy holland performanszművész, Lepe Rubingh mégis úgy gondolta, érdemes lenne a kettőt ötvözni. Az alapötlet ugyan nem Rubingh fejéből pattant ki: a sakkboksz koncepciója egy 1979-es harcművészeti filmben, a Mystery of Chessboxingban, majd később, az 1992-ben megjelent francia Froid Équateur című képregényben is szerepelt. Mégis Rubingh volt az, aki a valóságban is életre keltette és közkedvelt játékká tette a sakkbokszot.
A legelső mérkőzésre 2003-ban Berlinben került sor, és azóta Hollandiában, Németországban, Finnországban, Nagy-Britanniában, Indiában és Oroszországban is évente rendeznek sakkboksz-bajnokságokat. Egy játék 11 fordulóból áll, ebből 6 menet a sakkozásról, 5 menet pedig a bokszolásról szól: a négyperces sakkmenetek után egy perc szünet, majd 3 perc ökölvívás következik, és így tovább.
Győzni kiütéssel, technikai kiütéssel, sakk-mattal, továbbá az ellenfél diszkvalifikációja, illetve sakkjáték közbeni időtúllépésének eredményeként lehet.
Ha technikai KO-val sem sikerül pontot tenni a játék végére, akkor, csakúgy, mint az ökölvívásban, marad a pontozásos győzelem, ha pedig minden döntetlen, akkor a sötéttel játszó versenyző kerül ki győztesen.
És hogy miért viselnek a játékosok sakkozás közben fejhallgatót? Állítólag ütős metálzenét hallgattatnak velük játék közben, hogy a közönség ne tudja őket befolyásolni a döntésben.
Futball + golf = footgolf
A zöld gyep stimmel, a labda a focié, a dress code és a szabályok pedig a golfé. Mekkora ötlet két, kultúrájában és eleganciájában igencsak eltérő sportot összeboronálni! 
A ma már hazánkban is igen népszerű footgolf 2009-ben, Hollandiából indult hódító útjára, és 2011-ben vált hivatalosan sporttá.
A játékot négyfős csapatokkal, hagyományos golfpályán játsszák, s a cél egy 5-ös méretű focilabdát a lehető legkevesebb rúgással a kezdőrúgás helyéről egy 53,5 cm átmérőjű és 40 cm mély, legalább 50 méteres körzetben elhelyezett lyukba eljuttatni. A versenypálya 18 szakaszból, a gyakorlópályák hat vagy kilenc részből állnak, és hosszuk akár a 7 000 métert is meghaladhatja. Minden szakaszhoz egy számot (PAR) párosítanak, ami azt jelenti, hogy egy jó footgolfjátékos hány rúgással juttatná a lyukba a labdát.
Jó hír, hogy a golftól eltérően a footgolfhoz nincs szükség semmilyen előképzettségre. Akinek volt már a lába ügyében focilabda, és célozni is tud vele, az így vagy úgy, de már az első próbálkozás során végig tudja csinálni a footgolfpálya szakaszai.
Képzeld el, hogy egy röplabdamérkőzésen csak lábbal játszhatsz, és egy-egy technikai elem kivitelezéséhez olyan mutatványokat hajtasz végre, mint a láb fej fölé emelése vagy az ollózás. Nemcsak látványos, de izgalmas és fárasztó is lehet egy olyan sport, amely kiváló szem-láb koordinációt, helyzetfelismerő képességet, hajlékonyságot és robbanékonyságot igényel a sport.
Ez a sepak takraw, egy több mint ötszáz éves múltra visszatekintő, délkelet-ázsiai eredetű csapatjáték, mely európai szemmel nézve a röplabda és a lábtenisz keverékének tekinthető. Malajzia és Thaiföld uralkodói olyannyira rajongtak a sepak takrawért, hogy a monarchia hivatalos sportjává avatták. A félig maláj, félig thai elnevezés szó szerinti magyar fordítása: „rúgd a rattant”, eredetileg ugyanis a labdát bambusznádból készítették, s csak a szabályozott versenysport bevezetése, 1984 óta használnak műanyag labdákat.
A sepak takrawban a röplabda alapszabályai és pontozási rendszere érvényesül, leszámítva, hogy itt a csapatok három-három főből állnak, és a játékosok kizárólag lábbal, térddel, valamint állal érhetnek a labdához. Saját térfelükön legfeljebb három érintés erejéig tarthatják a csapatok a labdát, természetesen anélkül, hogy az talajt érne. Az a csapat nyeri meg a szettet, amelyik elsőként szerez 15 vagy 21 pontot a – az adott bajnokság szabályaitól függően –, a mérkőzést pedig az a csapat nyeri, amelyiknek sikerül két szettben győzelmet aratnia.
A Malajziában, Thaiföldön, Szingapúrban, Laoszban, Vietnamban, Indonéziában rendkívül népszerű sportot Európában több-kevesebb sikerrel próbálnak terjeszteni. Az Európai Sepaktakraw Szövetséggel kapcsolatban álló Magyar Lábtoll-labda Szövetség például célként tűzte ki a sport hazai népszerűsítését, a fejleményekről itt tájékozódhatsz.
Részben hasonlít az előzőhöz, ám annál jóval fiatalabb sport a Spanyolországban kifejlesztett bossaball, melynek elnevezése a bossa nova („új divat”) brazil dzsessz stílus neve 
ihlette.
A játék szintén a röplabdán alapul, de nagy szerepet kap benne a futball, a a gimnasztika és a capoeira is. A pálya egy felfújható matracból áll, melynek mindkét mindkét térfelén egy trambulin is található, a két térfelet pedig egy (profi mérkőzés esetén) három méter magas háló választja el egymástól. A játék célja itt is az, hogy az ellenfél térfelén a labda a talajra (pontosabban matracra) érjen, ám a bossaballban kézzel is és lábbal is lábbal ér játszani.
A csapatok három, négy vagy öt 5 főből állnak, közülük egy, a „támadó” a trambulinon ugrál, a többiek a matracon helyezkednek el. A szerváló csapat adogató játékosa dobhatja, rúghatja vagy ütheti is a labdát az ellenfél térfelére, a védekező csapatnak pedig legfeljebb öt érintéssel kell visszajuttatni a háló fölött a labdát az ellenfél térfelére, pontszerzés céljából lehetőleg úgy, hogy az a matracon landoljon. És mindeközben a játékosok szinte folyamatosan ugrálnak, akárcsak a gyerekek egy légvárban. Önfeledt szórakozás és kiadós testmozgás. Meghoztuk a kedved a bossaballozáshoz?
És ha már itt tartunk: a capoeira is egy elég menő fúzió, az előzőektől eltérően azonban nem versenysport, hanem harcművészet, mégpedig táncba bújtatott harcművészet, melynek igen régi hagyománya van. Az afrikai gyökerekkel rendelkező és Brazíliában kifejlődött capoeirában brazil hangszerekkel játszott élőzene, akrobatikus elemek, játékosság, önvédelem és egy nagy adag közösségi szellem is van.
