Vissza

Összehasonlított termékek

Ezért éri meg rollerrel közlekedni

Immár huszonöt éve annak, hogy Svájcban megszületett az első összecsukható alumíniumroller, mely ezután világhódító útra indult, és eközben egyre modernebb köntösbe öltözött.

Ezért éri meg rollerrel közlekedni
Ezért éri meg rollerrel közlekedni



A hagyományos, emberi erővel hajtott rollerek mellett egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert az elektromos rollerek is mint hordozható közlekedési eszközök. Bármelyiket is használjuk, abban biztosak lehetünk, hogy a roller remek alternatívája a kipufogógázt árasztó és sok helyet foglaló belvárosi autóknak vagy a tömegközlekedésnek. Nem beszélve arról, hogy mennyire könnyen kezelhető, kompakt kis eszköz: összecsukva szinte bárhol elfér, így akár egy családi kiruccanásra, nyaralásra is magunkkal vihetjük a kétkerekűnket. (A 2010-es években széles körben elterjedtek a különféle trükkökre szánt, úgynevezett freestyle rollerek. Ezekkel a nem összecsukható modellekkel általában a BMX-hez és gördeszkához hasonló mutatványokat hajtanak végre.)

De a praktikussági és környezetvédelmi szempontokon túl is van néhány nyomós érv a rollerezés mellett.

Több időt tölthetsz a szabadban

Ez persze főként akkor válhat előnyödre, ha nem egy szmogban úszó nagyvárosban élsz. Mindenesetre ha az autózás, buszozás helyett rollerrel közlekedsz, azzal esélyt adsz magadnak arra, hogy több időt tölthess a szabadban, több D-vitamint gyűjts be napfényből, és ezáltal javuljon az általános közérzeted.

Szórakoztató módja a testmozgásnak

Függetlenül attól, hogy hagyományos vagy elektromos/motoros rollert használunk, nem túlzás testmozgásként elkönyvelni a rollerezést, elvégre a gyalogláshoz vagy a kerékpározáshoz hasonló fizikai aktivitásról van szó. Kutatások is alátámasztják, hogy a rollerezés hozzájárul az intenzívebb kalóriaégetéshez és az általános fizikai kondíció növeléséhez, így ha napi rendszerességgel gurulunk, és emellett az kiegyensúlyozott táplálkozást is a mindennapok részévé tesszük, akkor hosszú távon akár némi súlyfeleslegtől is megszabadulhatunk. Ráadásul úgy, hogy nem áldozatokkal járó, kemény munkát végzünk, hanem egy élvezetes tevékenységet, ami összeköti a kellemest a hasznossal. Ha a mindennapjaink részévé, azaz szokásunkká válik a rollerezés, akkor legalább azon nem kell törnünk a fejünket, hogy mivel, hogyan kompenzáljuk a sok ülőmunkát. (A freestyle rollerezés? Az egy másik kategória, és a testmozgásnak is egy kissé magasabb szintje.)



Minőségi idő a családdal

Ma már felnőttek és gyerekek számára is rengetegféle rollert gyártanak, így mindenki megtalálhatja az egyéni adottságainak, igényeinek és céljainak legmegfelelőbbet. Nincs is mókásabb közös program annál, mint amikor a család együtt próbál elsajátítani valami új képességet, amit aztán ki-ki a maga módján kamatoztathat.

Jobb lesz az egyensúlyérzéked

Csakúgy, mint a kerékpározás elsajátítása, a rollerezés is remekül fejleszti az egyensúlyérzéket. Hagyományos roller esetén az előrehaladást az teszi lehetővé, hogy egyik lábbal  hajtjuk magunkat, míg a másikat stabilan az eszközön tartjuk, menet közben pedig egész testtünkkel folyamatosan egyensúlyozunk. Utóbbi az elektromos rollerek esetében is igaz: álló helyzetben próbáljuk egyensúlyban tartani magunkat. Ez csak eleinte jelenthet kisebb kihívást, mivel testünk hamar alkalmazkodik az újfajta mozgásformához, néhány alkalom után a rollerezés is gyerekjáték lesz. Akinek pedig fejlett az egyensúlyérzéke és a mozgáskoordinációja, az sokkal kisebb eséllyel tapasztal meg élete során egyensúlyvesztésből adódó balesetet.

Fejleszti a finommotoros képességeket

A finommotoros képességek – melyeknek legintenzívebb fejlődési szakasza az óvodás- és kisiskolás korra tevődik – olyan mozgásokat jelentenek, amelyek viszonylag kis erőfeszítést igényelnek, szűk határok között mennek végbe, ám igen nagyfokú pontosságot és gyorsaságot igényelnek. A finommozgások közé tartozik a kéz és az ujjak izmainak, valamint a szemek, az arc, a száj és a nyelv izmainak mozgatása, illetve ezeknek a területeknek az együttes munkája egy bizonyos cél elérése érdekében, például cipőfűző bekötése, ing begombolása, rajzolás, gyöngy felfűzése egy fonalra stb. És hogy mi köze van mindehhez a rollerezésnek? Az, hogy a roller használata során a kezeket végig a kormányon tartjuk, miközben folyamatosan egyensúlyozunk, ennek köszönhetően idővel a kéz izmai is megerősödnek, és ezáltal javul a kézügyesség.

Egy jótanács, mielőtt útnak indulsz: Ne feledkezz meg a bukósisakról!

Hasonló termék


Hasonló cikkek

Iratkozz fel és sosem maradsz le!
Akciós hírlevél