Vissza

Összehasonlított termékek

Tenisz Babolat

A tenisz, ütővel játszott labdajáték, amelyet egyes vagy páros formában játszanak. A játék célja pályán tartani a labdát, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél erre ne...

A tenisz, ütővel játszott labdajáték, amelyet egyes vagy páros formában játszanak. A játék célja pályán tartani a labdát, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél erre ne legyen képes. A teniszben játékokat (game), illetve játszmákat (szett) kell nyerni. A hivatásos teniszezők érdekképviseletei az ATP a férfiaknak, a WTA pedig a nők számára. Az egyéni versenyen minden esetben két férfi vagy két nő játszik egymás ellen. A páros mérkőzéseken két főből álló férfi vagy női csapatok játszanak egymás ellen. A vegyes páros mérkőzéseken a csapatokat egy férfi és egy női játékos alkotja. Tekintettel arra, hogy a férfi és a női versenyek külön szervezésben zajlanak, vegyes páros küzdelmekre csak a kiemelt versenyeken kerül sor. Kialakulását követően a tenisz sokáig az arisztokrácia és a tehetősebb rétegek sportja volt.
Mára közkedvelt sport és szabadidős tevékenység lett, megnőtt az amatőrök száma, minden korosztály, minden társadalmi réteg űzheti. Ehhez kínálunk teniszütőket és teniszlabdákat.

Tenisz Babolat
  • Márka:: Babolat

Miért érdemes nálunk vásárolni?

Iratkozz fel és sosem maradsz le!
Akciós hírlevél